A KADESHI CSATA (Kr.e. 1274)

(ejtsd: KÁDES vagy KÁDESZ)

 

Megjegyzés: A legtöbb kutató szerint a csata Kr.e. 1274-ben zajlott le, de egyes történészek szerint a dátum Kr.e. 1286. Ez az eltérés jórészt onnan ered, hogy az Egyiptomiak az éveket az aktuális uralkodó beiktatásától számították, tehát kvázi "relatív időszámításuk volt". Viszont néhány fáraó uralkodásának végső szakaszában maga mellé vette utódját, mint társuralkodót, és ilyenkor, ha társuralkodóból előlépett egyedüli uralkodóvá, nem egyértelmű, hogy a társuralkodás idejét is beszámolta-e uralkodásába, vagy csak az egyeduralma idejét.
A csata leírása során azonban én a címben jelölt dátumot alkalmazom.

A csata részleteinek idézetei II. Ramszesz nyugat-thébai és abu-szimbeli halotti templomából származnak, és maga Ramszesz diktálta az irnokoknak. Ramszesz megalomániáját és egoizmusát ismerve valószínűleg igen túlzó a részleteket tekintve, mégis első kézből származó forrásanyag.

 

Bevezetés:

Kr. e. 1274 márciusa: sárga porfelhő kavarog a Nílus-delta keleti része fölött, a kopár föld több ezer láb dobbanásától reng. Üstdob monoton ritmusa, tompa-, átható hangja kényszeríti ütemes lépésekre a félmeztelen, félelmetes harci eszközöket - pajzsot, lándzsát, kést, kardot, íjat és nyilat - viselő, izzadó férfiakat. Hatos sorokban masíroznak a régi, katonai úton keleti irányba, ahol már kétszáz évvel ezelőtt III. Thotmesz is járt a hadseregével. Elérik a határerődöt, Zarut. Négy csapattest, 2.500 harci szekér, 20.000 ember, a legnagyobb hadsereg, mellyel Egyiptom valaha átlépte a határt.
Minden csapattest rendelkezik az összes fegyvertípussal, így a harcban nem kell egymást támogatniuk. A Széth-csapattest Per-Ramszeszből jön (II. Ramszesz által épített új főváros, valószínűleg azonos Tanisszal, bár néhány egyiptológus ezt vitatja), a Ptah-csapattest Memphiszből, a Ré-csapattest Héliopoliszból, az Amon-csapattest pedig Thébából. (Mindegyik csapattest egy istenről kapta a nevét.) Egy gigantikus hadigépezet hihetetlen összjátéka ez. Mindezek élén pedig, fenséges megjelenésével maga Ré fia: II. Ramszesz. Menna, - a segédtisztje - által vezetett harci szekéren áll, szőke, huszonöt éves, öntudatosan előre tekint, mintha már látná az ellenséget. Fején a kék korona, testén ágyékkötő. Mellette testőrei, a hosszú lándzsát magukkal hordó sardanák, körülötte az izgatottan fel-alá rohangászó királyi vezérkar hordája. Őfelsége; Ramszesz, élete legnagyobb próbatétele elé megy.

Amit nem tudhat, és ez a végzetes a helyzetben, hogy néhány kilométerrel északabbra, a mai Szíria határán egy másik, még hatalmasabb hadsereg vonul dél felé. Muwattalis, a nagy birodalomalapító, Suppiluliumas unokája, aki öt éve hettita király, úgy érzi, Egyiptom megfenyegette, kihívta, becsapta. Megesküdött, megbosszulja szövetségesei elhódítását. Előtte 8.000, mögötte 90.000 katona, 10.000 ló, 3.500 harci kocsi, mindegyiken három, csatabárddal és súlyos bunkóval felfegyverkezett, nagy testű, rövid hajú, vakmerő férfi.

A két hadsereg még olyan távol van egymástól, hogy egyikük kémei sem adnak hírt a másikról. Ramszesz azonban tudja, és Muwattalis is tisztában van vele, hogy csak egy történhet: harc. Ezért mindegyik felfegyverkezve, sóvárogva várja a másikat, hogy legyőzze, és ezzel egy világhatalmat semmisítsen meg.

Hogyan fajult ez idáig?

Előzmények:

A hettita nagykirály, Suppiluliumas a Kr.e. 13. század közepén megsemmisítette Tusratta király mitanni birodalmát, és Észak-Szíria nagy területeivel együtt országához csatolta. Hatti, a hettita birodalom ezáltal Egyiptom és Babilónia mellett harmadik világhatalommá vált. Az ütközőállam, Mitanni megsemmisítése problémát okozott a két szomszédnak, Egyiptomnak és Hattinak. Határvillongások, a vazallus fejedelmek kölcsönös elhódítása következett. Az Eufrátesz egyik gázlójánál fekvő szíriai Karkemis élére, mely stratégiai szempontból igen fontos volt, alkirályt helyeztek, a helyi lakosokat deportálták, és a hátországból származó, megbízható hettitákat telepítettek a helyükre. Mitanni összeomlása után Szíria gyenge pont lett. Miközben a hettiták tűzzel és karddal tartották sakkban a szövetségeseiket, az egyiptomiak katonai és gazdasági segítséget nyújtottak lehetséges árulóiknak. Suppiluliumas pestisben halt meg, melyet állítólag egyiptomi hadifoglyok hurcoltak be az országba. ( Fia és trónörököse, II. Mursilis annyira félt attól, hogy ugyanerre a sorsra jut, hogy egy teljes könyvet írt pestis elleni imákkal. )

Mursilisnak a legnagyobb gondja a kaskákkal, Arzawa lakosaival és néhány szíriai fejedelemmel volt. Az ő érdeme, hogy 30 évnyi uralkodása alatt a hettita birodalom nem lett kisebb. Fiának, Muwattalisnak már nehezebb dolga volt. Nagyjából ugyanakkor lett hettita király, amikor II. Ramszesz Egyiptom egyedüli ura. Ramszeszhez hasonlóan ő is elhagyta a régi fővárost, és újat alapított. Miközben azonban Ramszesznek az új metropolis önigazolásához kellett, Muwattalis számára a kormányszékhely áthelyezése az ország déli részében fekvő Dattassába, politikai szükségszerűség volt. A hettita király pontosan tudta, hogy birodalma jövője az Egyiptommal közös határon dől el.

I. Széthi (II. Ramszesz apja) uralkodása első évének szíriai hadjáratával megerősítette a birodalom északi határát. "A beduin föld ellenségei" - hangzik a karnaki nagy hüposztilcsarnok északi falán egy felirat - "lázadásra gondolnak, törzsi nagyjaik egyesültek és fenyegetik a hurrita országot. Lázadást és veszekedést szítanak, mindegyik megöli a másikat, és nem ismerik a palota utasításait."
A Széthi által leírt viszálykodást a beduinok kezdték, akik a kánaániták, a "hurrita ország lakóinak" életterébe betörtek. Széthi visszaszorította a beduinokat, és ha már hadjáratot vezetett, egyidejűleg rést ütött a hettita birodalom határán is. Elfoglalta az Orontész folyó felső részén található határerődöt, Kadesht, mely addig hettita befolyás alatt állt.

Uralkodása 4. évében II. Ramszesz is előrehatolt már egyszer a hettita határig. A fáraónak ezt az alig dokumentált hadjáratát a Nahr el-Kelb folyó menti sztélé jelzi. A dátum: 4. év, 3. ahet hónap 2. napja [augusztus 16.], és II. Ramszesz néhány melléknevének töredéke olvasható rajta. Bár maga a felirat elpusztult, a sztélé létezése már önmagában bizonyítja az egyiptomi csapatok ázsiai jelenlétét az adott időben. Az ellenséggel nem találkoztak, úgy tűnik, Ramszesz a Nahr el-Kelb szakaszt egyetlen rajtaütéssel szerezte meg.

Egyiptom ellenségei. Balra fogoly filiszteusok,
jobbra páncélinges, bőrsapkás semita kocsi hajtó.

Míg atyja, Széthi azon fáradozott, hogy Egyiptom határait megszilárdítsa, Ramszesznek más célja volt: a birodalom kitágítása. Így szinte biztos, hogy az első ázsiai hadjárat alatt közvetítőkön keresztül kapcsolatot létesített azokkal a szíriai kisfejedelmekkel, akikről gyanította, hogy nem engedelmeskednének vakon a hettitáknak. Ha Ramszesz sejti, hogy ez egy háború ürügyéül fog szolgálni, ki tudja, lett volna-e bátorsága az amurrui Bentesina fejedelmet a hettita szövetségből kiszakítani. Látszólag ugyanis Amurru lett az oka a Hatti és Egyiptom közötti háborúnak, mert, ahogy a hettita krónika jelenti: "Amikor Muwattalis, a Nap atyjának testvére király lett, fellázadt ellene Amurru népe, és közölte vele: Hűséges szolgák voltunk, most azonban nem vagyunk többé a szolgáid. Ezzel Egyiptom királyához csatlakoztak. Ekkor a Nap atyjának testvére, Muwattalis és Egyiptom királya Amurru országának szolgáiért harcolt."

Most azonban mindez még sehol sincs, csak a két fegyverektől roskadozó hadsereg masírozik egymás felé. A fáraó líbiai, szíriai, núbiai és szudáni katonákkal, a hettita nagykirály drágán megfizetett segédcsapatokkal Naharinból, az egykori Mitanni birodalomból, Arzawából, Kis-ázsia déli partján, a belső anatóliai Pitasából, a nyugat-kis-ázsiai Dardanoiból, Karkisából Anatólia nyugati partján, Lukából a kis-ázsiai partról; a Karkistól északra fekvő Wilusából, a Fekete-tenger melletti Arawannából, a közép-taurusi Kizzuwatnából, az Eufrátesz mellőli Karkemisból, Ugaritból, a szíriai Földközi-tenger partjáról és más országokból, melyek neve és földrajzi fekvése ma már nem ismert. "Muwattalis - mondja a Salier III Papirusz egy országot sem hagyott ki, amit ne vitt volna magával. Minden fejedelem mellette volt, és mindegyikkel ott voltak a katonái, és harci szekerek eddig nem látott nagy számban. Befedték a hegyeket és völgyeket, és annyian voltak, mint a sáskák. Egy ezüstöt sem hagyott az országában, és megfosztotta azt minden tulajdonától, mindent azoknak az országoknak adott, hogy harcba vigye őket maga mellett."

A két ellenfél politikai szándéka világos: Ramszesz a számtalan városnak és kis fejedelemségnek akarja megmutatni, hogy az ő szövetségesei komoly esetben számíthatnak rá, Muwattalis ellenben azt akarja a vazallus fejedelmeknek megmutatni, hogy képes a szakadárokat fegyverrel visszatartani. Az egyiptomiak és a hettiták részéről is a Szíria feletti uralom a tét. Muwattalis Egyiptom és Asszíria fogójában van, sem az egyik, sem a másik nem különösebben jó szándékú vele. Itt már nem csupán Amurru provinciáról van szó, amit Muwattalis vissza akar hódítani, itt támadó háború készülődik, azzal a céllal, hogy az ellenséget egyszer s mindenkorra megsemmisítse.

A helyszín:

A modern stratégáknak az a véleményük, hogy az egyiptomiak és hettiták közötti csata Észak-Szíriában csak két helyen történhetett: az észak-szíriai partvidéken vagy az észak-szíriai hátországban. A bécsi egyiptológus és hettitológus, Josef Sturm, aki 1939-ben doktori munkáját II. Ramszesz hettita háborújából írta, meg tudja ezt indokolni: "Ha egy hettita hadsereg a parti úton nyomult volna Amurru irányába, úgy azt a fáraónak Szíria felé tartva Bentesina jelenthette volna. Nem tudni, ebben az esetben hogy nézett volna ki az egyiptomi terv. De kezdettől fogva lehetséges volt, hogy a harc addig, amíg lehet, a hátországban fog zajlani, hisz így a hettita hadsereg közelebb lehetett volna a központhoz, és Hatti vazallus államait is könnyebb lett volna fedezni." Ugyanakkor azonban a parti út Amurrun keresztül vezetett. Muwattalisnak először fel kellett volna azt szabadítania, tehát már egy megvívott csatával a háta mögött kellett volna Ramszesszel megütköznie.

II. Ramszesz eközben négy csapattestével észak felé vonult a parti úton, elért egy várost, melyet előző évi, első hadjárata idején keresztelt át "Ramszesz, a fenyővölgy városa" névre, mely nem összekeverendő a fővárosával, Per-Ramszesszel a Delta északi részén. Máig nem tudjuk pontosan, hol keresendő ez a Ramszesz-város. James Henry Breasted a Nahr el-Kelb torkolatához helyezte, a teológus és Palesztina-kutató, Albrecht Alt Szidón és Bejrút között, az imént idézett Josef Sturm szintén Bejrút közelében, de a tengernél kereste, az amerikai egyiptológus, John A. Wilson úgy vélte, a Libanon-szorosnál kellett feküdnie, német kollégája, Elmar Eber szintén a Nahr el-Kelb partján, valahol Egyiptom határán látta. Ramszesz, elhagyva a parti utat, az Orontész folyótól északra vonult Nyugat-Szíriában. Az Orontész a libanoni Beqa völgyéből ered, északnak folyik, a török provincia, Hatay irányába, és Anatóliától nyugatra torkollik a Földközi-tengerbe. Kadesh ennek a folyónak a partján fekszik, délnyugatra a mai Hormstól.
Történészek és régészek generációi törték a fejüket rajta, vajon a csata, ami e város kapuja előtt zajlott le, valamelyik hadvezér gondos tervezésének eredménye volt-e, vajon az összeütközés elkerülhetetlen volt-e, vagy csak az egyik fél élt a pillanatnyi szerencsével. Josef Sturm azt gyanította, hogy II. Ramszesz a kis-ázsiai parton akart haladni a mai Izmir környékéig, és onnan keletnek fordulva az ország belsejébe hatolni, hogy a hettitákat oldalba kaphassa. Ebben az esetben már az elővéd megütközött volna a hettiták legfontosabb vazallusaival, és valószínűleg megverte volna vagy komoly anyagi és függetlenségi ígéretekkel a saját oldalára állította volna őket. Ezzel az elképzelhető legkedvezőbb kiindulási helyzetbe került volna, hogy a hettita világbirodalmat leigázza. Egyiptom a világ szuperhatalmává vált volna: területe több mint a kétszeresére nő, az anyaország a birodalom déli részén csak a féregnyúlványa egy hatalmas földterületnek, és szükség lenne egy központi fekvésű fővárosra északon. A világtörténelem más irányt vett volna.

Kattints a képre!

Egyiptom legnagyobb kiterjedése,
és a Kadesh-i csata helyszíne.
(A nagyobb méretű verzióért kattints a képre!)

Annak, hogy ez mégsem történt meg, egyedül a nagy Ramszesz naivitása volt az oka. Biztos, hogy nem volt buta, de megfontolatlan cselekedeteit mindig a veszélyes spontaneitás irányította. Másként fogalmazva, gondolkodás nélkül csapott oda, adott körülmények között akár önmagát állon vágva ezzel. Kétségtelen, sikereinek egyik alapvető oka a nemtörődömsége volt, de akadtak II. Ramszesz életében olyan helyzetek is, amibe egy kevésbé szerencsés fáraó belebukott volna. Ilyen érlelődött most is, Kr. e. 1274 tavaszán.

Mikor egy fáraó hibázik:

A hettita kémek nyilvánvalóan jobbak voltak, mint az egyiptomiak. Muwatallis mindenesetre már ismerte az ellenséges hadsereg helyét, amikor Ramszesz, még gyanútlanul, egynapi járóföldre Kadeshtől, tábort ütött. Muwattalis előre láthatta, hogy a fáraó a kadeshi erődöt szemelte ki. Ramszesznek ugyanis még elszámolnivalója volt a kadeshi fejedelemmel: atyja, Széthi, első ázsiai hadjáratán bevette a várost, de távol az egyiptomi felügyelettől, Kadesh népe újra átállt a hettitákhoz.

Muwattalis olyan bölcs és tapasztalt lett volna, hogy kémei információi alapján megtalálta a nagy Ramszesz karakterének gyenge pontját, vagy csak ugyanolyan rámenős volt, mint az ellenfele, és egyszerűen egy ősrégi háborús cselt alkalmazott? Bármi motiválta is Muwattalist, amit kitalált, csodálatot érdemel.

Az egyiptomi csapattestek egyik tábora előtt két beduin tűnt fel, akiket természetesen azonnal elfogtak és a fáraó elé cipeltek. Dezertőröknek adták ki magukat, és azt mondták, Muwattalis Halpánál sáncolta el magát, és nagyon fél a fáraótól.
Halpa városa, - a mai Aleppo -, melyet I. Mursilis hettita király Kr. e. 1532-ben teljesen lerombolt, de mostanra újra felvirágzott, mintegy száz kilométerre feküdt Kadeshtől. Az egyiptomi szöveg szerint a ravasz Muwattalis azért küldte ki két kémét, hogy "megkeressék a helyet, ahol őfelsége a legyőzött Hatti fejedelme ellen fegyverkezett". Ramszesznek biztonságban kellett éreznie magát és úgy tudnia, az ellenség többnapi járóföldre van, Muwattalis pedig fél az egyiptomi haderőtől.

Nem lehet egyértelműen visszautasítani, hogy a hettiták nem féltek az egyiptomiaktól, hisz különben aligha tértek volna ki egy valódi összeütközés elől. Muwattalis tudta, hogy Ramszesz négy csapatteste egymás mögött vonul. Ha legyőzi az elsőt, a másodikkal találja szemben magát, azután a harmadikkal és így tovább. Az volt hát a terve, hogy az egyiptomiakat oldalba kapja, sőt, a hadsereget két részre szakítja.

Muwattalis a világtörténelem legnagyobb macska-egér játékát űzte Nagy Ramszesszel. Miközben az céltudatosan vonult az Orontész jobb partján fekvő Kadesh felé, a hettita nagykirály csapataival az egyiptomiak által nem belátható kadeshi városfal háta mögé húzódott.
Ezt az egyiptomi szemszögből készült leírást azonban a történészek kétlik. Az a véleményük, hogy egy 20 000 fős hadsereg nem tud csak úgy elbújni egy városfal mögött és az ellenség minden mozdulatára jobbra-balra kitérni. Muwattalis csak a főcsapattal ólálkodhatott a városfal mögött, a hadsereg többi része a környék dombjai mögött húzódhatott fedezékbe.

Ramszesz első célja Kadesh ostroma és kiéheztetése volt. A 3. semu hónap 9. napján (április 24-én) a helyzet a következő: II. Ramszesz, Amon-csapatteste élén, Kadeshtől északnyugatra áll. Testőreivel és a legmagasabb rangú tisztekkel teljes nyugalomban egyfajta elővédet alkotnak. Még aranytrónját is odavontatják, hogy a kényelme meglegyen. A Ré-csapattest ekkor még tíz kilométerrel délebbre, Riblahnál kel át az Orontész egyik gázlóján. További tíz kilométerrel hátrébb követi az Orontész jobb partján a Ptah-nak szentelt harmadik csapattest, és végül újabb tíz kilométerrel távolabb siet Széth-é. Összességében olyan felállás, amitől a mai stratégáknak égnek meredne a hajuk. Ramszesz és vele Egyiptom már el is veszett, bár ő erről még mitsem tud. De ekkor a szerencse, melyet úgy tűnik, egész életére bérbe vett, a segítségére sietett.

Ramszesz a haditáborban Kadesh előtt (relief Ramszesz halotti templomából)
Balra Ramszesz ül a trónján, jobbra fent Menna, a fáraó harci kocsijának
hajtója, jobbra középen egyiptomi tisztek, akik a fáraó parancsait hallgatják,
lent egyiptomi katonák elfogott hettita kémeket vernek

Két hettita felderítő beleszalad egy egyiptomi őrjárat karjaiba. Miután nem hajlandók beszélni, megkínozzák és Ramszesz elé viszik őket, aki előtt meglepő vallomást tesznek. A következő párbeszéd valódi. A szavak kivétel nélkül olvashatók Thébában, Abüdoszban és Abu Szimbelben.

"Mi Hatti legyőzött fejedelméhez tartozunk - mondja a kém. - Ő küldött minket, hogy kifürkésszük, hol van őfelsége." Mintegy mellékesen, Ramszesz tudni akarja: "Hol van ő, Hatti nyomorult fejedelme? Azt hallottam, Aleppo földjén, Tuniptól északra tartózkodik."

A rémült kémek válasza villámcsapásként éri az amúgy magabiztos fáraót: "Íme, Hatti nyomorult fejedelme sok idegen országgal szövetkezett, szövetségesei: Dardanoi, Naharina és Keskes földje, Masa és Pitasa népe, Karkisa, Luka, Karkemis, Arzawa, Ugarit, Arwen és Inesa földje, Musanet, Kadesh, Kaleb és egész Kedi. Fel vannak szerelkezve gyalogsággal, harci kocsikkal és fegyverekkel, és számuk nagyobb, mint a folyó partjának homokja. Lásd, felfegyverkezve és harcra készen állnak Ó-Kadesh mögött. "

A hír, hogy felült a hettiták primitív harci cselének, és a hettiták nem száz kilométerrel északabbra reszketnek, mint gondolta, hanem látótávolságra, Kadesh falai mögött türelmetlenkednek, hogy lecsaphassanak, dühbe hozta Ramszeszt. A cölöpökkel védett négyszögletes táborában a sátra előtt trónján ülő fáraó felugrik, üvölt, hadonászik, fel-alá rohangál, és int: Az Amon-csapattest minden tisztje azonnal jelenjen meg!

Hogy dőlhetett be Ramszesz egy ilyen olcsó, megtévesztő hadműveletnek? A porosz generális, Carl von Clausewitz, aki A háborúról címmel egy formailag és tartalmilag felülmúlhatatlan "háborútanulmányt" adott ki, egy ilyen primitív rajtaütési manőver sikerét a támadó és védekező fél eltérő helyzetében látja.
Ramszesz volt a támadó, Muwattalis a védekező. Clausewitz szerint a védekező hihetetlen előnye abban áll, hogy "a támadónak utcákon és utakon kell vonulnia, ahol nem nehéz őt észrevenni, miközben a védekező rejtőzve sorakozik fel, és a támadó előtt a döntő pillanatig szinte láthatatlan marad."

A kadeshi csata óta majdnem törvényszerű, hogy a támadó aki a csata előtti napon még nem tudja, hol van az ellenség megnyeri a csatát. Épp elég példa van erre: Napóleon és generálisa, Davout csak a jénai és auerstadti csata (1806) napján tudta meg, hol van Brandenburgi Károly herceg és a poroszok, az osztrák Radetzky marsallnak a novarai csata (1849) előtti napon fogalma sem volt róla, hol vannak az olaszok, I. Vilmos király és gróf Moltke csak a königgrátzi csata (1866) előtti éjszakán tudták meg az osztrákok és szászok helyét. Mégis mindhárom csata a támadó győzelmével végződött.

Ramszesz viszont (ekkor még) nem volt ilyen komoly stratéga, ilyen tapasztalatokra nem támaszkodhatott. Rémülettel kellett tudomásul vennie, hogy stratégiája rossz volt. 50 kilométerre széthúzott hatalmas serege valódi ütőerejének csak a töredéke volt meg, ha a hettiták azonnal támadnak, akár egész Egyiptom szívéig nyomulhatnak.

A csata:

II. Ramszesz tisztjei között sem volt egy igazi határozott stratéga. Amikor végre odaérnek, a fáraó már ismét ura a helyzetnek. Tudja, hogy a szemrehányás, fenyegetőzés, fegyelmi büntetés ebben a helyzetben nem helyénvaló. "Íme, ebben az órában hallottam - konstatálja látszólag nyugodtan -, hogy Hatti nyomorult legyőzött fejedelme közeledik sok idegen országgal, melyek vele vannak, olyan sok emberrel és lóval, mint a homok. Íme, elrejtőzve állnak Ó-Kadesh mögött, és az én hivatalnokaim és tisztjeim nem tudták megmondani, hogy jönnek." Az egyik hadseregparancsnok úgy érzi, azonnal helyeselnie kell: "Nagy bűn az, amit az idegen országok főnökei és a fáraó előkelői elkövettek, hogy nem voltak képesek a legyőzött hettitát kinyomozni, és arról a fáraónak naponta jelenteni."

Ez azonban nem a siránkozás ideje. Ramszesz előreküldi a vezírét, hogy a még Sabtunától délre lévő Széth-csapattestet siettesse. A Ré- és Ptah-csapattest amúgy is a tábor felé tart.

Mialatt Ramszesz a generálisaival felméri a helyzetet, a kadeshi dombok mögül porfelhő száll az ég felé, és mielőtt a fáraó megértené, ez mit jelent, a hettiták kitörnek a rejtekükből. Több irányból 2.500 harci kocsi nyomul egyszerre az Orontész partja felé - a gázlókat Muwattalis már előtte felderíttette -, átlépik az Orontészt, azonnal újrarendeződnek, és a második, Ré-csapattest oldala felé száguldanak, amely éppen sietve akarja beérni a főtábort és az Amon-csapattestet.

A hettita harci kocsik betörnek II. Ramszesz táborába, ahol a meglepett
egyiptomi katonák mindennapi dolgaikat végzik.

A Ré-csapat egyáltalán nincs felkészülve a harcra: a fő probléma, hogy a hettiták különleges, harci kocsizó csapata túl gyors a teljes menetfelszerelést cipelő egyiptomi csapattest számára. A hettitakutató Josef Sturm úgy véli: "Bár a cél az egyiptomi hadsereg nagy részének megrémisztése és felmorzsolása volt, azért támadtak éppen a Ré-csapattest elvonulásának idején és nem korábban vagy később, mert több mint két csapattest már túl erős ellenfél lett volna egy természetszerűen nem túl nagy támadó csapatnak."

Az ókori Egyiptomban a hadsereg fáraó nélkül olyan volt, mint a kígyó méregfog nélkül, és Muwattalis számítása bejött: a Ré-csapattest két részre szakadt. "Őfelsége seregei és harci kocsizói - mondja a kadeshi csatáról írt híres költemény - megfutottak előlük. Őfelsége azonban megállt Kadeshtól északra, az Orontész nyugati partján."

A hettita kocsizó csapat a Ré-csapattest egyik felét dél, a másikat észak felé űzte. Az egyiptomiak pánikba estek. Hol a fáraó? Hol vannak az ő rettegett harci kocsizói? Úgy tűnik, Ramszesz még mindig nem ismerte fel a helyzetet. Talán csak egy részét látta az Orontészen átkelő hettita harci kocsiknak, mindenesetre feltehetően nem sejti, hogy 2.500 - három harcossal megrakott - harci kocsi robog feléje és az Amon-csapattest felé.
Ramszesz Kadeshtől körülbelül egy kilométerre ütött tábort, a hettita harci kocsiknak teljes sebesség mellett alig több mint öt perc kellett, hogy a Ré-csapattest lerohanásának színhelyétől az egyiptomiak főhadiszállásáig érjenek. A fáraónak annyi ideje sem marad, hogy a hadsereget felsorakoztassa. Épp csak páncélt húz, felszerszámoztatja a lovakat, és felszáll a kocsira, amikor a délről jövő hettita horda, a szétszórt Ré-csapattest katonáit - közöttük Ramszesz két kisfiát, akik a papát elkísérték a csatába - maga előtt hajtva, bezúdul a táborba.

Ekkor Ramszesz olyat tesz, ami stratégiai szempontból óriási felelőtlenségnek, őrültségnek vagy öngyilkosságnak nevezhető. Megint egy helyzet, ahol Ramszesz gondolkodás nélkül cselekszik. "Mint atyja, Montu" ugrik fel harci kocsijára, kocsihajtója, Menna megragadja a gyeplőt, és hangosan felordítva, a fáraó behajt a hettita harci kocsik sorai közé.
Az Abu Szimbel-i templomfalak háborús tudósítása leírja, ami ekkor történik: "Őfelsége behatolt a Hatti legyőzött fejedelméhez tartozó ellenséges csapatok és a sok idegen nép közé, akik velük voltak. Olyan volt, mint Széth, a nagyerejű, Szahmet a dühöngés idején. Őfelsége lemészárolta Hatti nyomorult legyőzött fejedelmének összes ellenséges csapatait összes vezéreivel és testvéreivel és az összes idegen ország fejedelmeivel együtt, akik velük jöttek. Gyalogságuk és kocsihajtóik arcukra buktak, egyik a másikra. Es őfelsége leölte és agyoncsapta őket, mindegyiket, ahol volt. Kinyújtózva feküdtek lovaik előtt és őfelsége egyedül volt, senki nem volt vele."

Ramszesz, ez a meggondolatlan harcos szellem, kihúzza nyilait a puzdrából, és meseszerű biztonsággal, hihetetlen nyugalommal egyik hettitát a másik után lövi le a kocsiról. Ő maga arannyal borított bőrpáncéljában, testet öltött Amonként, sebezhetetlenül áll ott. Villámgyorsan kap a kardja után, ha egy ellenség kerül az útjába, a megszállókat közelharcban győzi le, és némelyik hettita, megpillantva ezt az óriást a kocsin, azt rebeghette, amit Ramszesz később önmaga dicsőítésére lejegyeztetett: "Ez nem ember, aki közöttünk van..."

Ramszesz olyan vérgőzös állapotba kerül, hogy talán a saját katonáit is leöli, ha nem lenne olyan sok az ellenség. Állat módjára ordít, mint mindig, harc közben, és minden üvöltésnél egy ellenséges kocsihajtót küld nyilával a homokba. Maga a düh, a méreg az, ami ezeket az emberfeletti képességeket kölcsönzi neki, nem utolsósorban az elkeseredés saját embereinek tehetetlensége és gyávasága miatt. "Egyetlen fejedelem, kocsihajtó, gyalogsági tiszt és harci kocsizó sincs mellettem. Elhagytak, senki sem állt helyt, hogy mellettem harcoljon."

A titán sorban lövi le a lovakat, de minden elesett hettita helyére valahonnan egy másik lép: "Mi ez, atyám, Amon? - kiáltja Ramszesz száguldás közben, az ég felé pillantva. - Atyám elfelejtette az ő fiát? Tettem bármit is nélküled? Ha mentem vagy álltam, nem a te kívánságodra történt? Soha nem tértem el a gondolattól, melyet te parancsoltál. Mily nagy Théba Nagy Ura! Nagyobb, mintsem az idegen népek megközelíthetnék. Mik ezek az ázsiaiak számodra Amon, nyomorultak, akik semmit sem tudnak Istenről. Nem építettem neked sok emlékművet és nem töltöttem meg templomodat foglyokkal? Évmilliók templomát építettem neked, és tulajdonomat a tieddé tettem. Az összes országot neked adom, hogy áldozatodat étellel lássam el. Több tízezer marhát áldozok neked minden jól illatozó növénnyel. Semmi jó cselekedetet nem hagyok el szentélyedben. Nagy pülonokat építek neked, és saját kezemmel állítom fel a zászlórudakat. Obeliszkeket viszek neked Elephantinére, és én vagyok az, aki a köveket hozza. Gályákat küldök a tengerre, hogy az országok adóit elhozzák. Balszerencse sújtson mindenkit, aki elutasítja egyetlen gondolatodat is, de jól megy annak, aki megért téged. Szerető szívvel kell érted cselekedni."

James Henry Breasted minden rendelkezésre álló forrás alapján rekonstruálta II. Ramszesz hadmozdulatait. Az egyiptomi király először a délről közeledő csapatai felé akarta átvágni magát. Ramszesz nem egyedül próbálkozott. Kíséretében ott voltak azok a tisztek, akikkel nem sokkal korábban haditanácsot tartott, és mindenekelőtt a különlegesen bátor sardana testőrök. Így is alig voltak azonban száznál többen. Ezzel a maroknyi elit katonával próbált a fáraó elmenekülni, de akkor felismerte a hettita egységek reménytelen fölényét, így megfordult, és visszatért az éppen kifosztott táborba. Ekkor vette észre, hogy az ellenséges csatasor keleti része, mely az Orontész partja felé fordult, gyenge. A kétségbeesettek bátorságával tehát ez ellen a szárny ellen fordult, és számos hettita harci kocsit az Orontészba hajtott. Ha az ellenség fő ereje ebben a helyzetben közbelép, Ramszesznek két front közé szorulva kellett volna harcolnia.

Balra egy "sardana", a fáraó testőrségének egyik tagja,
jobbra egy egyiptomi íjász.

Tulajdonképpen csak egyetlen magyarázat van arra, ez miért nem történt meg. Amikor a hettiták megrohanták az egyiptomiak táborát, elfeledkeztek a feladatukról, leszálltak a kocsikról és először is kifosztották az egyiptomiak hadi készleteit. Ha ehelyett Ramszeszt veszik üldözőbe, Egyiptom elveszett. De nem akármilyen hadúr harcolt itt, hanem a Nagy Ramszesz, a "Szerencse Kegyeltje", "Amon fia", akiért az istenek csodákat tettek.
Nem lehet másnak, csak csodának nevezni, hogy éppen abban a pillanatban, amikor Ramszesz, hadseregének fő kontingensétól elvágva, elhagyott helyen harcol, váratlanul befut egy egyiptomi elit csapat; a naruna csapat, amelyik egész más úton ért Kadeshbe, mint a fő hadsereg négy csapatteste. Ők ugyanis a föníciai parton észak felé tartva, azután pedig a Nahr el-Kebir-völgyet átszelve, kelet felé haladtak. Ebből a csapatból kerültek ki a négy csapattest parancsnokai is. "Őfelsége a naruna csapat első osztályú harcosait hadserege vezetőivé tette, amikor azok Amurru partján voltak" - hangzik a magyarázat Abu Szimbelben. Válogatott, ütőképes, kiválóan edzett és felszerelt, valószínűleg igen jól megfizetett egység avatkozik bele - Ramszesz számára is váratlanul - a harcba.

Az egyiptomi elit alakulat beavatkozásával, mellyel sem Ramszesz, sem Muwattalis nem számolt, megváltozik a stratégiai helyzet. Ramszesz, akinek a veresége már csak perceken múlt, hirtelen védekezésből támadásba vált át. A Ptah-csapattest ekkor még mintegy négy kilométerre van a csatatértől, ami alig negyven percet jelent. A csata negyed órája folyik, és maga a hettita király még bele sem avatkozott. Az Orontész másik partján, Kadesh falai előtt áll, és kilométernyi távolságból követi a harcot. Mellette vannak, bevetésre készen, az idegen országok fejedelmei, és két fiatalabb testvére, összesen ezer harci szekérrel. Muwatallis a magasba emeli a jobbját, szétnéz, majd heves mozdulattal leengedi a karját, és az Orontész irányába mutat. Ezer harci kocsi, mindegyiken három emberrel, lendül mozgásba. Muwattalis a gyalogságával és néhány kocsival visszamarad. Bedobta az elit csapatait a harcba, most el kell mindennek dőlnie.

Menna, II. Ramszesz kocsihajtója veszi elsőnek észre, hogy a folyót újabb, ezer kocsit számláló sereg lépi át. "Jó uram, te erős uralkodó, te Egyiptom védelmezője a harc napján - kiáltja ijedten -, egyedül állunk az ellenség közepette. Lásd, a sereg és a harci kocsik elhagytak bennünket. Miért akarsz maradni, míg elrabolják tőlünk a lélegzetet? Tarts meg minket sértetlenül, ments meg minket, Ramszesz!" Ramszesz kikapja kocsihajtója kezéből a gyeplőt, megfordul, és új lendülettel száguld az ellenséges sorok felé. Közben beleüvölt a csata zajába: "Szedjétek össze a bátorságotokat, szedjétek össze, én harci kocsizóim! Ugy támadok rájuk, mint a sólyom, amikor lecsap. Megölöm, lemészárolom és földre terítem őket. Mik ezek a gyávák nekem? Még milliónyi előtt sem sápadok el!"
Ramszesz hatszor fordítja meg harci kocsiját, hatszor rohan újra előre, hogy olyan mélyen, amennyire csak lehet, beleszaladjon a hettita falanxba. "Mögöttük járok - üvölti -, mint Baal, hatalma órájában. Megölöm őket, nem vagyok rest!" [Megjegyzés: Valójában Baal, a hadak ura, hettita istenség volt, és csak a csata után került át "hivatalosan" az egyiptomi istenek közé. Ez is II. Ramszesz egyik hóbortja volt; a neki tetsző ázsiai isteneket megpróbálta beilleszteni az egyiptomi hitvilágba.]
Az egyiptomi források gyávának nevezik a hettita királyt, mert személyesen nem avatkozik bele a csata menetébe. II. Ramszesz halotti templomának, a Ramesszeumnak és az Abu Szimbel-i sziklatemplomnak két nagyon hasonló reliefje ábrázolja "Hatti nagy, nyomorult, legyőzött fejedelmét", kocsihajtóktól és gyalogosoktól körbevéve."Őfelségétől való félelmében" - állítja egy felirat - "nem jött elő harcolni, miután látta, őfelsége miként győzedelmeskedett a hettiták és az idegen országok urai fölött, akik velük jöttek. Őfelsége egyetlen pillanat alatt megsemmisítette őket, mert őfelsége olyan volt, mint egy isteni sólyom. Dicsérte a jó istent: 'Olyan ő, mint Széth, nagy erejű az órájában, Baal személyesen ."

A kadeshi csatatérre közben megérkezett a Ptah-csapattest, és a narunákhoz csatlakozva felvette a harcot. Muwattalis serege most olyan helyzetben találja magát, mint az egyiptomiak az ütközet kezdetén. Két oldalról ellenség fogja közre őket. Délről a Ptah-csapattest nyomul előre, északon Ramszesz, a vezérkar és a naruna csapat harcol.
Beesteledett. Amikor az Orontész-völgy fölött besötétedik, a hettitáknak nem marad más választásuk, vissza kell vonulniuk, harci kocsijaikkal át kell jutniuk a folyó túlpartjára, az eddig még bevetésre sem került gyalogsághoz, s csatlakozni hozzájuk.

Parancsba adott visszavonulás volt, vagy a hettiták már menekültek? Ezt a kérdést az egyiptológusok különbözőképpen válaszolják meg. Josep Sturm szerint a ramesszida csapatok a hettitákat az Orontészbe hajtották. Nemcsak az egyiptomi szövegek állítják ezt, de reliefjelenetek is. "Azért egyértelmű, hogy menekülés volt, mert a harci kocsizóknál nem létezik a fokozatos visszavonulás, mint a gyalogságnál." A menekülés ellen szól azonban az a tény, hogy az Orontész túlsó partján még két, nyolc-kilencezer emberből álló, gyalogos csapattest várakozott bevetésre készen. Wolfgang Helck is ellenzi a meneküléselméletet, ő a "menekülést" taktikai visszavonulásnak tekinti.
Valójában mindkét elméletből hiányzik a döntő bizonyíték, és mint oly sokszor, az igazság most is a kettő között lehet. A csata valószínűleg döntetlenül végződött, mert sem Ramszesz, sem Muwattalis nem nyert egy talpalatnyi földet sem, Kadesh a hettiták kezén maradt, a halottak száma pedig mindkét oldalon magas volt.

A kadeshi csata. II. Ramszesz a hettitátak nyilazza. Jobbra Kadesh erődjét ostromolják.
Ez az ostrom sosem történt meg, csak egy szokásos túlzás Ramszesztől.

Ramszesz azonban azért gyalogolt volna öt hétig észak felé, hogy megvívjon egy eredménytelen csatát? Számára ebben a helyzetben csak egy megoldás volt, a győzelem. Minden reményét a következő napba vetette hát.

Ezen az éjszakán az egyiptomi katonák nem sokat aludtak. Az Amon-csapattest azért nem, mert táboruk teljesen elpusztult, és a következő napra új csatarendet állítottak fel. A Ré-csapattest azért nem, mert erősen felmorzsolódott, és még nem készített tábort. A Ptah-sereg azért, mert csak késő délután futott be, és azonnal harcolnia kellett. A Széth-csapattest pedig csak másnap, a kora hajnali órákban éri el Kadesht.

Az egyes csapatokat az éjszaka folyamán újraszervezték. Ramszesz "harcra kész, mint egy szorgos bika". Dühe - a nyomorult Hatti miatt, aki őt, Amon szeretettjét egy szimpla csellel átverte - érthetően nagy. A fáraó nem is nagyon akarja megvárni a napfelkeltét. Már hajnalhasadtával kocsiján áll, dühvel tele, senki sem mer hozzá szólni. "Vigyázzatok, figyeljetek oda! - mondják az emberek a környezetében. - A nagy Szahmet van vele! Vele van a lovain, és karja vele van! Ha valaki közel megy hozzá, pokoli izzás égeti el a tagjait."

Amint a kadeshi dombok mögött megjelennek az első fénysugarak, az egyiptomiak egy kis hettita csapatot pillantanak meg az Orontész túlsó partján. Ramszesz ideges. Az a nyomorult Hatti újra valami cselt fontolgat? A folyó túlsó partján lévő, ellenséges táborban semmi sem mozdult. Mit tervez Muwattalis király?
Ramszesz sok mindenre felkészült ezen a reggelen, csak arra nem, ami a következő percekben lejátszódik: fegyvertelen hettita küldöttség érkezik az Amon-csapattest táborába. Királyuk üzenetét kell átadniuk. A fáraó szó nélkül veszi át az írásos táblát, írnokával felolvastatja magának, és igen elcsodálkozik. "Hatti fejedelme őfelségének, Ramszesznek. Te vagy Széth, te vagy Baal személyesen. A tőled való félelem tűzként terjed a hettiták földjén. Szolgád szól hozzád és mondja neked, hogy Ré fia vagy személyesen. Ő neked adta ezt az egész földet. Kedi földje, Hatti földje, lásd, szolgálatodra állnak... Jót teszel azzal, ha szolgádat megölöd? Lásd, tegnap megölted őket. Milliószám ölted őket... El akarod pusztítani az örökségedet? Ne pazarold el a birtokodat, nagy király, aki a csatában győzedelmes vagy. Ajándékozd nekünk az életet!"

A hettita király bizonyára nem ilyen alázatosan szólt Ramszeszhez, és nem ismerte be, hogy katonái féltek. Mindezt csak az egyiptomiak találhatták ki, és II. Ramszesz nagy tetteinek dicsőítését szolgálta. Tény azonban, hogy Muwattalis békeajánlatot küldött a fáraónak. Ramszesz erre magához hívatja a tanácsosait, a gyalogság és lovasság parancsnokait, felolvastatja nekik a levelet, és megkérdezi, mit kéne tenni. Az egyik parancsnok válaszol: "A szelídség szép dolog, ó, király urunk, a békésségen semmi kivetnivaló nincs. Ki fog téged dicsérni azon a napon, amikor dühöngsz?"

A fáraó a visszavonulás mellett dönt.

A csata hatása:

A kadeshi csata mindkét fél részéről elégedetlenséggel zárul. A hettita Muwattalis súlyos veszteségeket szenvedett harci kocsizói körében, gyalogsága azonban bevetésre sem került. Ramszesz és a négy csapattest veszteségei, mind a kocsizók, mind a gyalogság soraiban, még jelentősebbek voltak. A Ré-csapattest gyakorlatilag felmorzsolódott, míg a Széth-csapattest akcióba sem lépett. Kadesh a hettiták kezén maradt, Amurrut nem szabadították fel, a fáraó mégis feladja. Objektíven szemlélve, Ramszesz hettita hadjárata vereség volt. Az egyiptomiaknak csak veszteségeik voltak, és erkölcsileg is erősen meginogtak. Ramszesz hozzájárulása a visszavonuláshoz csak így érthető.
Muwattalis stratégiai helyzete jobb. Kadesh falai mögött ül, előtte a veszélyekkel teli Orontész, melyen először minden támadónak át kell kelnie. Ahhoz, hogy Ramszesz a hettitákat kicsalogassa ebből a pozícióból, végig kellene vonulnia a kis-ázsiai parton, azután keletnek fordulni és az ellenséget úgy, északról megtámadni. Valószínűleg így is tervezte, ám ehhez a megerőltető vállalkozáshoz a hadsereg túl gyenge volt. Muwattalis elérte a stratégiai célját: megfékezte az egyiptomiak bevonulását, és egy talpalatnyi földet sem veszített.

Hogy kendőzzünk el egy vereséget, avagy a propaganda hatása:

Az egyiptomi-hettita háborúról a Hettita Birodalomban és Egyiptomban is találunk történelmi forrásokat. Muwattalis azonban már nem tudta lejegyeztetni kadeshi, dicső tettét, mert röviddel a csata után meghalt. Utódaira, III. Hattusilra és IV. Tudjalijára maradt, hogy elődjük teljesítményeiről megemlékezzenek.

Egyiptomban másként volt: II. Ramszesz, hazaérve, a legnagyobb propagandahadjáratba kezdett, ami az országban valaha történt. Hamarosan tudósítások, költemények, reliefképek hirdették a birodalom minden nagy templomában Ramszesz, a "Nagy" győzelmét, bátorságát, istenjellegét. Thébában, Abüdoszban, a Ramesszeumban, Medinet Habuban és Abu Szimbelben képekkel ellátott, túlzó és terjengős szövegek szólnak arról, ami uralkodása ötödik évében történt. Alan Gardiner azt állította, hogy "II. Ramszesz tudósítása a hettita háborúról egyedülálló jelenség az egyiptomi irodalomban, talán a világirodalomban is", ehhez képest Hatsepszut királynő kalandos, pumi expedíciójának a leírása is száraz, sőt szegényes.

A kadeshi csata forráskutatásakor a történészek két egymástól eltérő irodalmi műfajt különböztetnek meg: a "költeményt" és a "tudósítást". A rövidebb "tudósítás' főként a csata előtti eseményekre korlátozódik, és csak a csata kezdetével válik feltűnően patetikussá. A "költemény" ellenben mesterkélt nyelven, a költői szabadság minden lehetőségével élve dicsőíti a győztes királyt. Az első verzióban adatok találhatók az egyiptomi és hettita hadsereg felállásáról, a második kizárólag arról ír, ami Ramszesszel történt, s szövege szokatlanul hanyagul megfogalmazott. Sir Alan Gardiner azt mondja: "A szövegek slamposak, hemzsegnek az ismétlésektől. Egyetlen középbirodalmi írnok sem tűrte volna az első és harmadik személy állandó váltakozását a fáraóra vonatkozóan, és nem használta volna szorosan egymás után háromszor is, a lemészároltam őket és nem lankadtam kifejezést. Éppoly szükségtelen volt kétszer beszámolni arról, hogy a hettita harci kocsin három harcos volt. De sok más szót is fel lehetne példaként hozni az író hiányos stílusérzékére. Annál érdekesebb az egész történet és a mód, ahogy elmesélik."

A szerző, akit itt kritizálnak, Ramszesz. A Kadesh-költemény hanyagsága csak azzal magyarázható, hogy II. Ramszesz személyesen diktált az írnoknak. Így kellett történnie azért is, mert egyetlen írnok sem lett volna képes rá, hogy a fáraó csata alatti szavait kikövetkeztesse. Ezért a "költemény" bizonyíték arra, Ramszesz hogyan beszélt és gondolkodott. Nem költő, nem poétalélek, hanem nyers, durva, érzéketlen, egocentrikus és szívtelen férfi volt, aki holttesteken, ha kell, a saját embereién gázolt át. A véletlent és a szerencsét személyes teljesítményének vagy az istenek vele szembeni kötelességének tekintette.

Így zárult hát a - hajszál híján rossz véget ért, bár Ramszesz szerint pompás és dicső - Kadesh-kaland. A következőket írja: "Amikor őfelsége boldogan közeledett Egyiptomhoz nagyjaival, katonáival és harci kocsizóival - élet, üdv, egészség, istenek és istennők voltak vele -, és minden ország dicsérte szép arcát, boldogan ért Győzelmekben gazdag Ramszesz házába. Megpihent élettel teli palotájában, mint Ré a trónján, az istenek köszöntötték ka-ját [szellemi lényét] és azt mondták neki: Isten hozott, szeretett fiunk, Ramszesz, Amon szeretettje! Millió jubileumot adtak neki, és az örökkévalóságot atyja, Atum trónján. És minden ország, idegen föld a lábai előtt hevert."

 

Vissza az előző oldalra

Vissza a főoldalra